Miután béreltünk egy Dustert – ami nem volt túl egyszerű –, nekivágtunk a Sanliurfa felett magasodó kopár, sztyeppés hegyeknek. A hegyekből Urfánál kilépő bővízű karsztforrásoknak köszönhetően van öntözővíz, ami el is kél a kopár tájon. Viszont ahol van öntözővíz, ott van mezőgazdaság is. Zöldellő pisztáciaföldek között kanyargunk egyre magasabbra, a síkság fölé északról magasodó 6-800 méter magas dombok közé. Az út szélén mindenhol Göbekli Tepét hirdető óriásplakátok, hiszen 2019-et a Török Kulturális és Turisztikai Minisztérium „Göbekli Tepe évévé” nyilvánította.
Göbekli Tepe jelentése egyébként Pocakos-hegy (ugye a dudor szinonimájaként használt göb szó a magyarban), a környék első hegyvonulatának legmagasabbra emelkedő tagja, ahonnan csodás kilátás nyílik az alant elterülő öntözött síkságra (melynek közepén magasodik Haran városa, de erről majd később). Vadiúj látogatóközpont és néhány busznyi turista. De csak törökök. Rajtunk kívül nincs egyetlen európai sem. Úgy néz ki, ezt a „Göbekli Tepe évet” simán legyalulta a közeli szíriai konfliktus, illetve Törökországnak a konfliktusban vállalt negatív szerepe, valamint a rossz sajtóvisszhang.
Ez persze az egész régióra jellemző: a törökök – akik tisztában vannak azzal, hogy a konfliktus a határ túl oldalán zajlik, és nem Törökországban – járnak ide turistáskodni, de a külföldiek be vannak tojva, úgyhogy ők nem. Ennek köszönhetően végre nyugi van a kínaiaktól is – pedig ők aztán mindenhol ott vannak.
Egyszóval szép kis látogatóközpont épült a hatalmas régészeti terület szélére, ami több dombot is felölel. A látogatóközpontból már csak kisbuszokkal lehet felmenni a feltárt régészeti területig, tehát kósza turisták császkálása a lelőhelyen kizárt.
Amúgy sem nagyon érdemes bóklászni a dombokon, hiszen 41 fok van árnyékban, és a száraz levegőnek köszönhetően ez a hőfok tűrhető, de folyamatosan innia kell az embernek.
A feltárt terület 2019-től le van fedve egy hatalmas, kifeszített ponyvával (a ponyván átszűrődő sárgás fény miatt ilyen furcsa minden fotó színe) – így óvják a télen hirtelen lezúduló esőktől. A kilátással megfűszerezett látvány fantasztikus: hatalmas kőtömbök egymáson, csodás faragások, furcsa figurák, tekergőző kígyók mindenfelé.
Na de mi is ez a Göbekli Tepe?
Az Istenek szülőhelye. A hely, ami megváltoztatta a történelmet. A Világ legrégebbi templomai. Számos fantasztikus jelzőt aggattak rá, de lássuk csak, miért.
A területen a felszínen fellelhető faragott köveket az 1960-es években amerikai régészek bizánci település nyomainak vélték, és ennyivel el is intézték. Aztán csend. Majd 1994-ben Klaus Schmidt német régész felfigyelt a területre, és a Sanliurfai Múzaummal 1996-ban meg is kezdték az ásatásokat. Kiástak hatalmas, faragott kő monolitokat, melyek körben elrendezve helyezkednek el – ugye tudjuk, ez nem egyedi jelenség a világban –, majd kiásták a következő kőkört, majd a következőt. De a kor meghatározásánál esett le az álluk: a legrégibb szentély kora majdnem 13 000 év, Krisztus előtt 10 950-ben készült!
A további vizsgálatok megállapították, hogy a hatalmas kiterjedésű régészeti területen közel 50 kőkört lehetne feltárni. És önmagában nem is ez a kuriózum.
És hogyan is néznek ki ezek a kőkörök?
Hatalmas, 4-5 m magas, nemegyszer 15 tonnás kőtömbök alkotják ezeket a kőköröket, a kőtömböket alacsony rakott kőfalak kötik össze. Nem egy kőtömb tetejére egy további kőtömböt fektettek vízszintesen, így egy T alakú hatalmas monolitot alkottak, mely mintha egy karjait kiterjesztett, fej nélküli emberre hasonlítana. A kőkörök két végén általában egy ilyen hatalmas T monolit áll, és a sziklatömbök mindig a kör közepe felé néznek. A sziklákon csodálatos faragások, vadkanok, skorpiók, oroszlánok, rókák láthatóak. Mintha ezek csípő-rúgó-harapó jószágok védelmeznék a szentélyt. Természetesen egyből adódott, hogy a kőköröket szakrális rendeltetetéssel építették.
De kik?
Ebben az időszakban Göbekli Tepétől délre a Natúfi kultúra virágzott. A kultúra népességére jellemző volt, hogy már letelepedve, 200-300 fős falvakban laktak, de földet még nem műveltek, bár igen sok gabonafélét fogyasztottak, melyeket vadon gyűjtöttek. Településeik a vad gabonatermő területek közelébe koncentrálódtak, és elsősorban kétsoros árpát, alakorbúzát és hüvelyeseket (csicseriborsó, borsó) gyűjtöttek. Ezeket őrlőköveken megőrölték, majd így fogyasztották – mindez táplálkozásuk jelentős részét tette ki, erről tanúskodik, hogy fogaik nagyon kopottak voltak a leletek tanúsága szerint. Na de hogy jön a kopott fogakból, hogy sok gabonát ettek? Az egyszerű kézi örlőkövekről, miközben a száraz gabonaszemeket csuszmákolják rajtuk, finom kőzetliszt válik le a kő természetes kopásának következtében. És ez a kőzetliszt belekerül a lisztbe is, majd a kész lepénykenyér rágcsálása közben szépen koptatja a fogakat. De természetesen azért ehhez jó sok idő, na meg jó sok lepény kell. Tessék paleósok!
Itt érdemes megemlíteni, hogy a genetikai kutatások alapján a gabonafélék őse egy alakor fajtához vezethető vissza, mely még napjainkban is vadon él a Göbekli tepéhez közeli Karaca-hegy oldalán (közel 100 km-re, ami itt közelinek számít).
De visszatérve a Natúf kultúrára: gabonaféléket gyűjtögettek, de még nem voltak földművelők. Az állatokat még nem domesztikálták, ellenben sok vadhúst, halat és kagylót is fogyasztottak, gazellák, vaddisznók, dámvadak és őzek csontjai kerültek elő. Tehát ebben az időben a ma sivatagos táj zöldellő fás szavanna lehetett, mely ontotta a vadhúst. Egyetlen háziasított állatuk a kutya lehetett, ugyanis az állatcsontok nagyrésze jó rendesen le van rágva (ugye a kutya, mint konyhai takarító), illetve az egyik sír mellékleteként egy öregasszony mellé kölyökkutyát temettek (ugye a kutya, mint házi kedvenc).
Aztán megváltozott minden, az édenkert hatalmas átalakuláson ment keresztül, mire a mai sivatagos táj kialakult. Ebben természeti viszonyok változása, na meg emberi hatás – nevezetesen az erdőirtás – is szerepet játszott, erről szól a Gilgames eposz egy része is, na de erről máskor.
Érdekes, hogy Göbekli Tepén nem találtak, csak állati eredetű csontokat, pattintott nyíl- és dárdahegyeket. Településnek nyomát sem. És a legközelebbi vízlelőhely is 5 km-re van (jelenleg). Tehát akik itt dolgoztak, csak dolgozni jártak fel ide, nem itt laktak, pedig lehettek jónéhányan erre a nagy munkára, hiszen a köveket néhány km-rel arrébb fejtették, majd igás állatok hiányában emberi erővel vonszolták fel a hegytetőre. Mindez jól szervezett munkát követelt, sok-sok szabadidőben elvégzett sok-sok „fölösleges” munkát, na és persze sok-sok éhes munkást, akiket etetni kellett, ellátásukat szervezetten megoldani.
A feltételezések szerint Göbekli Tepe egy szakrális hely volt, ahová évente néhány alkalommal gyűltek csak össze a környező 150-200 km-es körzetből a vadászó, gyűjtögető népek egy-egy szertartás kedvéért, ezért hozták létre ezeket a hatalmas alkotásokat. Ráadásul nem is egyet, hanem jó sokat: ugyanis mikor felépítettek egy kőkört, azt néhány évtizedig használták, majd betemették és újat építettek. Ez a folyamatos építkezés egy jól szervezett társadalmat feltételez, mely szervezettségi szintet eddigi tudásunk alapján csak a letelepedett, földművelő népek értek el. Eddig így gondoltuk legalábbis. De Göbekli Tepe itt újraírta a társadalom fejlődéséről alkotott elképzeléseinket.
Az istenek születése
Érdekes, hogy minden kőkör északra tájolt (akár csak a jóval később itt élő hettiták temetkezése), illetve a kőkörök két végén egy-egy T monolit található, mely mindig a kör közepe felé néz, akárcsak a többi faragott kőtömb. A körök közepén található két oszlop a férfit és a nőt jelképezi, de – ahogyan Schmidt írja – „Nincs szájuk, szemük és arcuk. De van karuk és kezük: ők a teremtők. Szerintem akik létrehozták őket, az összes közül a legnagyobb kérdésre keresték a választ: mi az az univerzum? Miért vagyunk itt?”
A két oszlopon nincsenek szimbólumok, teljesen nemtelenek. Ők a teremtők, Ádám és Éva, a két ősszülő.
De Göbekli Tepe még sok titkot rejt, a hatalmas területnek alig egy-két százalékát sikerült csak megásni. Legutóbb például emberi koponyacsontokat találtak, melyeken éles kőpengékkel utólag bevágásokat ejtettek. Mi lehetett ez? A halottkultusz része vagy az ellenség skalpjai? Ezt még nem tudni…
Csillagászati obszervatóriumok
A kőkörökről megállapítható, hogy északi tájolásúak, tehát szolgálhattak csillagászati megfigyelések helyszínéül is. Sok-sok faragás mintha az északi égbolt csillagképeit ábrázolná. Ilyen a bika, az oroszlán, a róka és a lovas képe, mely mind egy-egy csillagképpel rokonítható.
És ott a híres keselyűs kő, mely talán a legtöbb kérdést felvetette. Igazából az északi égbolt csillagtérképének tűnik a kő, rajta egy keselyűvel, ami mintha éppen egy teniszlabdát szerválna. Na ez a teniszlabda lehet a titkok kulcsa. A kutatók szerint ez az ábra egy egykori üstökös becsapódását jelképezi, mely bár lehet, hogy felrobbant a légkörben, de gyökeresen megváltoztatta Földünk klímáját.
Az elmélet szerint a pleisztocén-holocén határán történt nagy klímaváltozás egy üstökös becsapódásának köszönhető, mely az észak-amerikai Nagy-tavaktól északkeletre érhetett földet. Szétrobbant darabjai, illetve a robbanáskor keletkezett nagy mennyiségű vízgőz és aeroszol a légkörbe bekerülve elértek Földünk minden tájékát.
A robbanás hője megolvasztotta az észak-amerikai jégtakarót, illetve kapott belőle Eurázsia is. A hirtelen elolvadt víztömeg végighömpölygött a Prérin, illetve Szibérián, betemetve és elsodorva mindent, mi útjába került. Az árhullám átszakította a végmorénák mögött felgyülemlett tavak morénagátjait, és ez újabb áradásokat indított el. Az északi tengerekbe kerülő nagy mennyiségű édesvíz megváltoztatta a tengeráramlásokat, a Golf-áramlat lelassult, így Európára és Észak-Amerikára hirtelen hideg, zord időjárás köszöntött. Ezt csak fokozta a légkörbe kerülő aeroszol fényvisszaverő hatása.
A hatalmas, mindent elsöprő áradások emlékét őrizheti a világ minden táján, egymástól teljesen távol álló népek mitológiájában felbukkanó közös elem, az özönvizek története.
A változás nagyon gyorsan zajlott, a számítások szerint, mintegy fél-egy év alatt átformálta Földünk klímáját. Ezt a gyors változást a nagytestű emlősök, úgy mint a gyapjas mamut, a gyapjas orrszarvú, az óriáslajhár, a barlangi oroszlán, a kardfogú tigris és az óriásszarvas nem tudták követni, így pillanatok alatt kipusztultak. De kihaltak az Észak-Amerikát benépesítő embercsoportok is, hiszen ebben az időben tűnt el a Clovis-kultúra. Ez a pleisztocén-holocén kipusztulás időpontja pont egybe esik Göbekli Tepe keselyűs kövének korával, azaz kb. 11 ezer éve történt.
Tehát őseink itt megörökítették azt az égi jelenséget, mely hatalmas hatással lett a továbbiakban életükre, azaz a természeti környezetük ennek hatására szépen lassan átalakult. És megszűnt az Édenkert. Ezután talán a vadászó-nomádoknak is le kellett telepedniük, és lassan áttérni a helyhez kötött földművelésre, majd az öntözött földművelésre.
Ez a híres keselyűs kő – avagy a labdázó csirke, skorpióval, de alul befigyel egy liba is –, amin megörökítették a világtörténelemre is behatással bíró meteorit becsapódását.
Isten háza
Érdekes, hogy Közel-Kelet kultúráiban nagy szerepet töltenek be a meteoritok. Ott van a Kába-kő a Mekkai Nagymecset udvarán, mint az iszlám legszentebb erekjéje, melyet szokás Allah (Isten) Házának is nevezni.
De a meteoritok, mint szakrális kövek megjelennek a Bibliában is. A Baetylus vagy Betyl, „Isten háza”, „Isten lakhelye”. Általában csodálatos égi kövekre, a meteoritokra értették, ezeket a köveket az égiek küldeményének hitték, melyek önálló élettel rendelkeznek. A görög mitológiában és egyházi rítusokban is felbukkannak, a Göbekli Tepéhez közeli Sumatar Harabesi oázisa a Tek-Tek hegységben – közel Harranhoz – a sumér Szín istenség egyik legfontosabb kultuszhelye volt. Igazából Szín, a Holdistennő két helyen, Urban és Harranban számított fősitenségnek. Tiszteletére Sumatarban is betyleket állítottak, melyek meteorit darabok voltak.
