Konstans 41 fok árnyékban. Antepből (Gaziantep) érkeztünk meg helyközi buszjárattal, és ahogy kiléptünk a légkondis buszból, megcsapott a tikkasztó meleg. Amúgy a városba jelen esetben bejutni nem egyszerű: katonai kordonokon keresztül lép be mindenki, ahol ellenőrzik személyi dokumentumaink. A miénket például külön elviszik, nézegetik – nem sok magyar turista jár erre. Illetve semmilyen. A szír határ melléke utazásra nem ajánlott. Viszont szír menekültből annál több van, nem csoda, a város fejlődik, munkalehetőség is akad, főleg a nagy élőember-igényű rabszolgamunkákra, mint a gyapot vagy a pisztácia szedése.
Na de térjünk vissza a városhoz: északról, a kopár hegyek felől érkezünk meg a zöldellő, öntözött medence peremén elterülő városba.
Ha 2026-ban velünk tartanál, ide kattintva kötelezettség nélkül leadhatod előjelentkezésed…
42 fok árnyékban – soknak tűnik, de a Szír-sivatag felől érkező forró levegő nem sok párát szállít. Így bőven van lehetőségünk úgy izzadni, hogy az egyből elpárologjon. Tehát nem csurog rólunk a víz, de mégis rohadt meleg van. A helyiek is az új modern utcák árnyékos oldalán közlekednek. Modern utcák, modern épületek – na az van bőven. Csak egy dolgot felejtettek el a tervezéskor: a hagyományos bazár ponyvákkal takart szűk utcái nem forrósodnak fel annyira, mint egy csupasz kőfelület.
A Rabia tér ennek az elcseszett tervezésnek szép példája: fehér csiszolt kőfelület, kiégő retina, néptelen hatalmas tér a hőségben. Na mi ezen vágunk át, amikor egy kedves segítő esik utunkba.
Mindenképp valami jót szállást akar ajánlani a pénzes nyugatinak… Hosszú huza-vona után megérti, a mi igényszintünk alacsony, pénztárcánk csoffadt, szarunk a luxusba, csak a belvárosban legyünk, és végre legurítsunk egy jó hideg Efest. Végül az óváros közelében találunk is egyet.
A bazár szélén már füstöl a faszén, itt az ebédidő, ciger köfte (májas kebab), ayran, és a délre már oly jellemző arabos, erős illatú fűszerek.
Lópata barátunk természetesen kiszúrja a környék egyetlen italboltját, ami igazából egy lepukkant odú, ami előtt mindig tömeg áll, akiknek az odúból nyújtogatják kifelé a fekete nejlonzacskókat. Feketét, hogy ne lehessen átlátni rajta, így az utca embere ne lássa, hogy ki mit cipel a szatyorban. Mondjuk nem adnak mást fekete szatyorban, csak a cefrét, így a hülye is jó messziről látja, hogy a delikvens éppen piát hurcol hóna alatt. Messziről, le sem lehet tagadni.
Egy üveg Yeni Raki társaságában felülünk a tetőre, ahol a 41 fokban hideg Efes-sörökkel öblítünk. Megjelenik egy helyi arc is, aki amúgy éppen a dzsámiba indult, de ha már itt van, rendesen beisznak a Patással a tűző napon. Természetesen egyik sem beszéli a másik nyelvét, de azért naplementébe húzódóan mély filozófiai vitát folytatnak a vallás és Allah mibenlétéről. Maradéktalanul szórakoztam…
Ha 2026-ban velünk tartanál, ide kattintva kötelezettség nélkül leadhatod előjelentkezésed…
Na de mi is tulajdonképpen Şanlıurfa? Egy bővízű karsztforrások öntözte oázis a Mezopotámia kiégett peremén. Tartományi székhely, majd 400 000 lakossal, melynek többsége kurd. Mondjuk a Wikipédia ezt dobja elsőnek. De azért ez a település ettől jóval több!!!
Már 8000 éve áll mai helyén – nyilván a karsztforrások vonzották eleinket –, hívták sokféleképpen, meghódították sokféle népek, hol elpusztult, hol felemelkedett, de mindenképp örökkön lüktetett benne az élet, és lüktet benne ma is, megállíthatatlanul. Ez lehetett a bibliai Ur városa, míg a szeleukidák át nem keresztelték Edesszára, és mint az első kereszténységre áttért uralkodó, V. Abgar fővárosa, a világ első (város)állama vált ismertté az ókorban.
Bár sokan Ur városát sokkal délebbre, a mai Irak területére teszik, de ha megnézzük Urfa kétségkívül leghíresebb szülötte, Ábrahám életútját, talán mégsem csak üres marketing, amit a helyiek vallanak, nevezetesen, hogy ez a bibliai Ur. És most itt térjünk ki Ábrahámra, mert még lesz róla szó bőven.
Ábrahám, a zsidók és az arabok ősatyja, Harrán városában született, a khaldeai Ur közelében. Az Urartui birodalmat Khaldeának is nevezték ezekben az időkben. A helyszínt többek közt az is erősíti, hogy Harrán közelében több olyan történelmi település neve is fent maradt, melyek Ábrahám őseiről lettek elnevezve, mint pl. Péleg, Sérug, Nákhor és Tháré.
Emellett Ebla, Ugarit és Nuzi kőtáblái is északra teszik Urt. Tehát valószínűsíthető, hogy a helyszín helyes, és Harrán Urfától délre még ma is áll (de erről kicsit később).
És mi az élő bizonyíték? Hát a hagyomány. A város közepén található a várhegy, melynek lábánál egy barlangból egy karsztforrás fakad. A hagyomány szerint itt született Ábrahám, és aki ebből a forrásból iszik, addig él, mint Ábrahám. Azaz 175 évet.
Ha 2026-ban velünk tartanál, ide kattintva kötelezettség nélkül leadhatod előjelentkezésed…
Egyik este mi is elzarándokolunk a barlanghoz, és békés hívő tömegek társaságában, cipőnket levetve besétálunk a barlangba. A barlangban a megszokottal ellentétben párás fülledt meleg fogad, ahol az izzadt emberi test szaga keveredik valami poshadt édeskés illattal. Az üvegfal túloldalán a karsztvíz töltötte barlangüreg, innenső oldalán csapok, és vedelő embertömeg.
Na essünk neki: én is iszok. Juhé, nyertem akkor 135 évet! Mondjuk nem éreztem magam hirtelen fiatalabbnak. De legalább a gyomromat sem bántotta a víz…
Amúgy Ábrahám mind a zsidók, mind az arabok pátriárkája: szolgálójától, Hágártól fogant elsőszülött fia, Izmael, akit azért majd Ábrahám apánk törvényes felesége, Sára, a gyerkőccel ki is üldözött a kietlen sivatagba. Bár Sára is megfogant – közel a száz esztendős korhoz – és végre fiúgyermekkel áldotta meg Ábrahámot, de az ő gyermeke, Izsák, már csak a másodszülött lehetett, igaz, a törvényes feleségtől. De csak másodszülött… Ej-ej, Ábrahám atyánk, egy kósza kufirc mekkora galibát okozhat! Bár az igazsághoz tartozik, hogy a vén kujonnak volt azért még néhány ágyasa, például a Sára halála után feleségül vett Kettuhra, akinek a lányát, Rebekát elvette feleségül Izsák. Na még a vérfertőzés is! – de mielőtt elítélnénk mindezért Izsákot és Rebekát, tudnunk kell, hogy ebben a korban megszokott volt a közeli rokonok közti házasság. Az ókori Közel-Kelet társadalmi, gazdasági és politikai viszonyai (azaz a folyamatos háborúskodás) tették mindezt szükségszerűvé. De azért, mint látjuk Ábrahám és Kettuhra viszonyát, a rablott rabszolgákon keresztül gyakran friss vér is bekerült a családfába…
És ha már családfa, itt válik ketté a két vérvonal: az arabok Izmaeltől, a zsidók pedig Izsáktól származtatják magukat. Ennek ellenére valami miatt engesztelhetetlenül gyűlöli egymást ez a két testvérnép, és ez sajnos napjainkban is igaz. Mint két testvér, akik összevesztek az örökségen, avagy a Közel-Kelet egyre szűkülő természeti erőforrásain, melynek egyre több embert kell eltartania… Na de erről az összetett bonyolult témáról majd egyszer részletesebben is írok, hiszen mindez felbukkan már a Gilgames-eposzban is. A „Közlegelők tragédiája” összekötve egy változó klímával, mely ma is intő példa lehet(ne).
És itt élt a hagyomány szerint a bálványimádó Nemrut király, ki bálványtagadásért halálra ítélte Ábrahámot, itt szerette volna egy hatalmas parittyával a tűzbe hajítani a pátriárkát, de a tűz rózsakertté változott kristálytiszta tóval, melynek a helyén napjainkban is áll a tó, a Balikli-gölü – avagy Halas-tó –, melynek hatalmas koi pontyait még Ábrahám telepítette. A legendák még napjainkban is születnek – ikrákból…
Ha 2026-ban velünk tartanál, ide kattintva kötelezettség nélkül leadhatod előjelentkezésed…
De járt Urfában Jób próféta is, az Istenfélő, engedelmes, de szenvedésre ítélt, az erős hit példájaként állított próféta, kinek hite szenvedései dacára sohasem ingott meg Istenben. Bele sem mennénk ebbe a bonyolult teológiai eszmefuttatásba, de igazából mindez a feltétlen, megingathatatlan hitről szól, hol a sorscsapások csak próbatételek, mind-mind egy felsőbb isteni akarat játékszerei vagyunk, mely soha sem céltalan. Hiszen egy az Isten, ki megtestesíti a jót és a rosszat, ki megtestesíti a Világegyetemet a számunkra oly érthetetlen, sokszor haszontalannak tűnő törvényeivel, hol a sors és a bűn nem összekapcsolható fogalom. Itt változott át istenképünk az istenektől való félelemből a feltétlen alázattá. Insallah…
Egyébiránt a sztori jóval régebbi, megjelent már Egyiptomban és a Sumér birodalomban is. A szakemberek Jób könyvének születését a babiloni fogság utánra teszik – feltehetőleg szerzője itt ismerkedett meg a keleti bölcseletekkel.
Mint a fentiekből látszik Urfa vidékéről ered a mai kultúránk, a Göbekli Tepén elvetett mag, az első kétsoros alakor itt fordult csírázásba – na de erről majd a következő részben.
Autóbérlés avagy pénzmosás
Elég csak a Google Mapsbe beírni, hogy autóbérlés, és a kereső máris dobja a sok-sok találatot a belváros északi oldalán. Ezzel a tudással felvértezve indultunk el bérelhető autót keresni.
Az első irodába belépve hatalmas íróasztal és bőrkanapé fogad, cizellált tolltartóval – a szerződések ünnepélyes aláírása végett –, a falon havasi alpesi tájakkal. Viszont nincs az asztalon egyetlen monitor sem, ugyanis az adatbázist fejben tartják. Pöpec küllem, csak bérelhető autó nincs. Sebaj, a szomszédban van a következő. Még puccosabb iroda, és természetesen nincs autó. A hatodik helyen már lenne autó jó drágán, két nap múlva. Kezd gyanússá válni, hogy az autóbérlés valami más tevékenység fedőneve: mondjuk ember- vagy fegyvercsempészeté. A nyolcadik iroda és az elfogyasztott tizedik tea után szívroham körüli állapotban érkezünk meg egy társasház emeletére, ahol fizikálisan is van bérelhető autó. Illetve csak holnaputánra. Ja, de mégis, egy Duster. Sok-sok papír és telefonálás után kiderül, hogy a kocsi ok, csak ne írjuk már be a lapra a tulajdonost. Sőt, inkább papírt se töltsünk. Majd ha megállítanak a rendőrök, mondjuk, Attilától kaptuk kölcsön.
Másnap hajnalban így indulunk el Göbekli Tepe felé. De ez már a következő bejegyzés…
Ha 2026-ban velünk tartanál, ide kattintva kötelezettség nélkül leadhatod előjelentkezésed…
