Kezdjük azzal, hol is van El Hierro? Nem hinném, hogy sokan tudnák a választ.
El Hierro a Kanári-szigetek legdélibb és legnyugatibb tagja – és egyben a legkisebb is. Meg talán a legváltozatosabb. Itt élnek Európa legnagyobb gyíkjai (a hüllők, nem pedig a gyíkemberek, melyekhez nekünk, magyaroknak is közünk van), a Föld talán legbizarrabb borókái, erdejei a földtörténeti harmadidőszakból maradtak vissza, de jó tíz éve volt itt tenger alatti vulkánkitörés is.
Ami pedig a gyomrunkat illeti: ízletesek a sajtjai és a szubtrópusi klíma ellenére almaföldekkel is találkozhatunk (a cukornád, batáta, banán, narancs, papaya, ananász és avokádó mellett…).
És még nem lepte el a tömegturizmus, noha számtalan egyedi természeti látnivalóval büszkélkedhet: ezért is nyilvánította 2000-ben az UNESCO az egész szigetet Bioszféra Rezervátummá.
Lehetne El Hierro természeti csodáiról regélni – meg is fogom tenni részletekben ilyen hosszú kihagyás után –, de most térjünk is vissza a világ kezdetéhez. Illetve csak az ókori ember által ismert világ kezdetéhez.
A szigetet becenevén Isle del Meridiano, azaz a Délkör-szigete, mely név eredete az ókorba nyúlik vissza. Ptolemaiosz a Kr. u. 2. században az ismert világ legnyugatibb pontjának tartotta, amin túl már csak a véges végtelenbe nyújtózó óceán vize csillog. E feltételezés alapján meg is rajzolta világtérképét, ahol a kezdő hosszúsági kör, azaz a 0 meridián El Hierro (akkor még Ferro) délnyugati csücskén egy sziklaszirt volt, hiszen ebben az időben ez volt az ismert világ legnyugatibb pontja. A fok persze ma is létezik, az Orchilla világítótorony árválkodik rajta…
Ezt a jó szokást aztán a későbbi korok térképészei is átvették. És ez így is maradt egészen 1884-ig, amikor Greenwich átvette a szerepét. Legalábbis sok helyen, de nem nálunk, az Osztrák-Magyar Monarchiában: mi egészen a monarchia bukásáig El Hierrót tekintettük a kezdő délkörnek…
