Az elmúlt húsz évben számtalan túrát vezettem a világ minden pontjára, több magyar outdoor utazási irodánál. De az elmúlt húsz évben az utak jelentős részéből valahogy kiveszett a kaland, eltűnt a lélek, elveszett az, ami miatt igazán kalandtúrának hívunk egy kalandtúrát. Pedig a világ nagy, és tele van még érintetlen helyekkel, hagyományos kultúrákkal, háborítatlan természettel. És sokszor nagyon messzire sem kell menni érte…
Tehát a mainstream utak, a tengerparti heverés nem az én asztalom. De hiszem, hogy néha a felkapott helyeknek is meg lehet találni az eszenciáját, és lehet bulizni Lisszabonban a bevándorló negyedben is élvezve a latin ritmust és virtust. Viszont el lehet menni néptelen vidékekre is (melyek nyilván nemhiába néptelenek…), ki a természetbe, több napi járóföldre embertársainktól – na ott meg lehet foglalkozni lelkünk eldugott zugaival.
Én csak kedvenc helyeimet szeretném megmutatni úgy, ahogyan én látom, szeretném, ha felszabadulnál, és élveznéd a hely fílingjét úgy, ahogyan én érzem. Néha ehhez gyalogolni kell, néha ehhez hátizsákot kell cipelni, néha el kell fogadni számunkra furcsa kulturális szokásokat. Néha ázni, fázni kell – de az élmény egyedi, és örök marad. A többi meg nem számít…
